Pénzintézeti jelentés

A pénzintézeteknek elő kell állítaniuk a pénzforgalmi jelzőszámok megnyitásával, változásával, illetve zárásával kapcsolatos aktuális gyűjteményt (.xml kiterjesztésű fájl). Ezt a dokumentumot aztán elektronikus aláírással ellátva e-mail üzenetben kell elküldeni a cégbírósághoz. A jelentésről pár percen belül digitális tértivevény érkezik, amiből kiderül, hogy a jelentésünk megfelelt-e a technikai követelményeknek, illetve tájékoztatást kapunk a jelentés esetleges hibáiról.

Jelentés elkészítése

A bankszámla-jelentést XML formátumban kell elkészíteni.
Ehhez használhatjuk az ingyenesen letölthető és használható XML jelentés nevű programot. Rögzítsük benne a szükséges adatokat, majd mentsük el a kész dokumentumot (főmenü --> File --> Jelentés mentése...).

Természetes más programmal is elkészíthető a jelentés, de ebben az esetben is meg kell felelni a jelentésre vonatkozó XML sémadefiníciónak (XSD).

Jelentés beillesztése, aláírása, elküldése

A pénzforgalmi jelentés elkészülte után elektronikus alá kell írni.
Indítsuk el az e-Szignót, és ellenőrizzük, hogy az ikonsor végén a sémaválasztó legördülő menü az "Alapértelmezett" értéken áll:

sémaválasztás

A jelentést tartalmazó XML fájlt be kell illesztenünk az üres elektronikus aktánkba. Ehhez válasszuk a főmenüben a "Dokumentum" menüpontot, azon belül a "Beillesztés" opciót:

beillesztés

A fájlt a Windows rendszereken megszokott módon kereshetjük meg számítógépünk könyvtárszerkezetében: a megnyíló tallózó ablakban kattintsunk rá duplán a kérdéses fájlra, vagyis a kész jelentésre. A dokumentum bekerül az e-aktánkba:

beillesztett jelentés

A rendelkező jogszabály szerint a jelentést cégszerű aláírással kell ellátnunk; ehhez használhatunk akár fokozott akár minősített tanúsítványt. Helyezzük be a digitális aláírásunkat tartalmazó kártyát a kártyaolvasó készülékbe, jelöljük ki az aktastruktúrában a legfelső sort, mely az akta nevét tartalmazza, majd válasszuk a főmenüből az "Aláírás", utána pedig az "Aláírás készítése" pontot. A művelet végén megjelenik aláírásunk az aktastruktúra végén:

aláírt e-akta

Az aláírás elkészítése után mentsük elektronikus aktánkat (főmenü --> E-akta --> E-akta mentése), majd küldjük el a szamlaszam@mediator.e-cegjegyzek.hu címre (főmenü --> E-akta --> E-akta küldése levélként):

küldés levélként

Válaszüzenet

A jelentés elküldését követően rövid időn belül válaszüzenet érkezik, melynek tárgy sorában "Digitális tértivevény" szerepel.

Ha valamiért a számítógépes feldolgozó rendszer nem tudja az igazolást elsőre elküldeni, például a levelezőrendszer átmeneti hibás működése miatt, még további két alkalommal megkísérli azt; ha három küldés sem hoz eredményt, a tértivevény nem kerül kiküldésre. Ha nem kapott visszaigazolást, ismételje meg a küldést még egyszer, és ha ez sem hoz eredményt, lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal. (Kétszer nem tud bekerülni a cégjegyzékbe ugyanaz a bankszámlaszám, így az ismételt küldéssel nem tud hibát okozni.)

A tértivevény ellenőrzése

A jelentés elküldése után a rendszer elektronikus átvételi elismervényt (tértivevényt) küld. A tértivevény igazolja, hogy a Cégszolgálat átvette a jelentést.

A tértivevényt nyissuk meg az e-Szignó programmal és kattintsunk kétszer az "Informatikai vizsgálat eredménye" dokumentumra.

Tértivevény

Ha a vizsgálat rendben találta a jelentést, a rajta lévő aláírást, és a benne küldött adatokat, akkor ilyen tértivevényt kell kapnunk.

Tértivevény

Formai hibák

Ha a jelentés szintaktikusan hibás, akkor a következő figyelmeztető szöveget kapja.

A szintatktikai hiba azt jelenti, hogy a XML formátumú jelentés nem felel meg a sémadefiníciónak, ezért nem dolgozható fel automatikusan. Pl. ilyen hiba lehet, hogy a jelentés valamelyik eleme hiányzik vagy rossz helyre került, nem adtak meg minden kötelező adatot, vagy van olyan cégjegyzékszám a jelentésben, ami nem 10 számjegyű.

Teendő: Ha az Xmljelentes programot használják, akkor adjanak meg minden szükséges adatot.
Ha saját fejlesztésű program generálja a jelentést, akkor a program fejlesztőjét értesítsék, hogy a generált jelentés nem felel meg a sémadefiníciónak.

Nem megfelelő formátumú dokumentum

Ha a jelentés nem megengedett formátumú dokumentumot tartalmaz, pl. egy Excel táblát küldenek el az XML formátumú jelentés helyett, akkor a tértivevényben az alábbi figyelmeztető szöveget látjuk.

Nem megfelelő formátumú dokumentum

Ha a jelentést nem az Alapértelmezett sémát használva készítjük el, akkor az informatikai vizsgálat eredménye:

Nem megfelelő séma

Ha az aláírás nem felel meg a követelményeknek, például nem minősített elektronikus aláírással vagy fokozott biztonságú aláírással küldjük be a jelentést, hanem egy tesztanúsítvánnyal, akkor a rendszer a jelentésen szereplő aláírást érvénytelennek tekinti.

Nem megfelelő aláírás

Ha a tértivevény szerint az informatikai vizsgálat valamilyen formai hibát talált a jelentésben, akkor javítsuk ki a hibát, és a jelentést küldjük el ismételten.
Formai hiba esetén a jelentésben szereplő adatok egyáltalán nem kerülnek feldolgozásra!

Tartalmi hibák

A tartalmi hibákat az "Informatikai vizsgálat eredménye" Hibajegyzék része tartalmazza. A hibajegyzék egy-egy sorában egy lejelentett bankszámlához tartozó adatok találhatók, pirossal megjelölve a hibás adatot.

Cégjegyzékszám

A megadott cégjegyzékszám hibás, vagy nincs ilyen cégjegyzékszámú cég.

Ellenőrizze a következőket:

Törzsszám (az adószám első 8 számjegye)

A megadott törzsszám hibás, vagy nem stimmel a törzsszám-cégjegyzékszám páros, vagy a törzsszámot már törölték a cég cégjegyzékéből.

Ellenőrizze a következőket:

A fenti esetekben a cégeknek elvileg le kell jelentenie a cégjegyzékszám változást. Ha ezt a cégek nem tették meg, akkor kérjük az online céginformációs rendszerben nézzenek utána a változásnak. Felhívjuk figyelmüket, hogy a cd-n kiadott cégadatbázisok nem naprakészek, a kiadásuk óta megtörtént változásokat nem tartalmazzák.

Bankszámlaszám

A megadott bankszámlaszámmal van gond.

Ellenőrizze a következőket:

Záró dátum

A záró dátum hibás, vagy nem is lehetett volna megadni.

Ellenőrizze a következőket: